Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. A politika mint marketing Ballai László, ballai.vasaros.com Részlet a tanulmányból 7. A marketingpolitikus Minden politikusban benne rejlik a marketingpolitikus, mint az már Max Webernél is látható volt. Amikor a tömeg tapsol, a filozófus elpirul – mondja Kant. Jellemzõen nem is filozófusok kormányozzák a világot, hanem olyanok, akiktõl ekképp óv: „A despotizáló (a gyakorlatban hibázó) moralista tehát az államokosság ellen szintén sokszorosan vétkezhetik, elsietve konstruált vagy magasztalt rendszabályok által.” Õ az, akinek belsõ élménystruktúrája a külsõ sikerekre van hangolva. A külsõ siker azután pozitívan hat a belsõ nagyságérzetre is, amely megint csak külsõdleges mintákban manifesztálódik, és hõs-õskultuszok építéséhez vezet. Ki merné kétségbe vonni az államalapítók, térítõk, hazamegmentõk tekintélyét, kiknek kultuszát oly buzgón ápolja a marketingpolitikus, hogy a leporolt dicsõség visszfénye az õ, kései, de mindenképpen jogfolytonos örökösi arcán is felragyogjon, mint a már megragadott öröklét bizonyossága, s lám e mindenek felett való hit hívei seregére is átháramlik, legfõképp és mindenek elõtt, ha rá szavaznak. A marketingpolitikus amikor politika és morál ellentétbe kerülnek egymással azt – a kanti javaslattal ellentétben – nem az erkölcsben oldja fel, hanem a marketingben. A politikus e mutáns változatát kitûnõen jellemzi La Rochefoucauld: „A legügyesebb emberek egész életükben úgy tesznek, mintha gáncsolnák a ravaszságot, hogy aztán valami nagy alkalommal és nagy érdekbõl éljenek vele.” Továbbá: „Van egy fajtája a kiemelkedésnek, amely egyáltalán nem függ a szerencsétõl: bizonyos megjelenés, amely megkülönböztet, és látszólag nagy dolgokra jelöl ki, érték, amelyet észrevétlenül magunk ajándékozunk magunknak; ezzel a tulajdonsággal bitoroljuk más emberek hódolatát, s rendesen ez az, ami inkább föléjük emel, mint a születés, a méltóságok, sõt maga az érdem is.” A személyiség fejlõdése egészében személyek képeinek inkorporációjából, valamint e képek szervesülésébõl és feldolgozásából áll. A marketingpolitikus személyiségfejlõdése valószínûleg hasonló stádiumokban valósul meg, mint Lucien, az Egy vezér gyermekkora fõhõsének az esetében: 1. „…Fütyülök mindenre. Sohase leszek »vezér«. Némi szorongással tette fel magának a kérdést: – De hát mi leszek akkor? 2. „Lemordant még vonzotta volna, mert olyan felnõtt volt, de úgy vélte, nem olyan bonyolult és fájdalmas élményeken keresztül jutott az érettségig, mint maga.… »Olyan pasas ez, akinek rendíthetetlenül szilárd a meggyõzõdése« – gondolta Lucien bizonyos tisztelettel; s azt kérdezte, vajon honnan eredhet az a biztonság, amely olyan öntudatossá tette Lemordant fellépését. – »Lám ilyennek kellene lennem nekem is: keménynek, mint a szikla.« 3. „Megtanulta azt is, hogyan kell elzárkózni minden vitatkozás elõl: Guigard, aki csak vacak republikánus volt, szemrehányásokkal halmozta el; Lucien eleinte jóindulattal hallgatta, de aztán magába zárkózott. Guigard még mindig beszélt, õ azonban már rá se nézett. Nadrágja vasalását simítgatta, igyekezett szép füstkarikákat fújni cigarettájából, s a nõket bámulta. Félfüllel azért hallotta Guigard ellenvetéseit, de egyszerre csak az összes érvek teljesen súlytalanná váltak, üressé, múlékonnyá, s valósággal leperegtek róla. Guigard végülis elhallgatott. Lucien magatartása láthatólag nagy hatással volt rá.” 4.”Megmozdult benne valami, ami erõsebb volt nála. Elõreugrott, és teljes erejébõl odavágott.” 5. „- A szüleim azt mondják, hogy neked volt igazad, nem is tehettél másképpen, ha ez a meggyõzõdésed. Lucien nagyon élvezte a »meggyõzõdés« szót.” 6.”…antiszemitizmusa… túlnõtt rajta, tisztán és kérlelhetetlenül állt ki belõle, mint valami acélpenge mások mellének szegezõdve. – »Ez… ez valami szent dolog« állapította meg magában.” 7. „Lucien most már másodízben érzett mélységes tiszteletet maga iránt.… Saját szemében tûnt tiszteletre méltónak.… Ha az ember az önmaga nyálkás belsejében turkál, mi mást talál ott, mint a test sivár nyomorúságát, az egyenlõség gyalázatos hazugságát, a zûrzavart? – »Elsõ szabály: az ember ne akarjon belelátni önmagába, ez a lehetõ legveszedelmesebb tévelygés.« Az igazi Lucient… a mások szemében kell keresnie, azoknak az embereknek a reményteli várakozásában, akik az õ számára cseperednek és fejlõdnek… Lucien szinte megijedt, szinte túlságosan nagynak érezte önmagát, túl nagynak a saját maga számára. Olyan sok ember figyelt rá tisztelegve: s ez a roppant várakozás, ez õ, ez lesz õ most már mindig. – »Hát ezt jelenti az, hogy az ember vezér.” (Sartre, 1958) A marketingpolitikus jellemének kulcsa, hogy nincs jelleme. Ha Alfred Adler vagy Szondi Lipót nézetei alapján a hatalomvágy eluralkodását egyfajta gyermeki állapotban való megrekedtségnek tekintjük a személyiség fejlõdésében (Adler 1932/1994, Szondi 1954/1996) az magyarázatot adhat arra a jelenségre, hogyan tud a marketingpolitikus oly gyorsan átalakulni, mondjuk, demokratából konzervatívvá, vallástalanból buzgó kereszténnyé, munkáspártiból liberálissá, liberálisból nacionalistává. A vezetõi státus hatalmi fölényhelyzete jó lehetõséget teremt számára, hogy önmaga elõtt is elkendõzze belsõ bizonytalanságait és konfliktusait, miáltal mentesülhet a feszültségektõl. A vezetõi helyzet lehetõvé teszi, hogy a személyiség kialakítsa az autokratikus vezetés alapstratégiáját, amely nem más, mint a kellemetlen interperszonális visszajelzések kikapcsolása. (Buda, 1986) Ha bármely marketingkonstrukció tanulmányozásába kezdünk, a szakzsargon szöveghálója egyetlen vezérfonál köré rendezõdik, hogy maga a marketinges nélkülözhetetlen. Nélküle nincs gyártás, eladás, fogyasztás – semmi. Ugyanez a helyzet a marketingpolitikussal. Ötleteivel, karizmájával, szervezõzseniével õ állítja pályára a haladó értelmiséget, õ indítja el a gazdasági és társadalmi fejlõdést, valójában vele kezdõdik a történelem. Szókratésztól Habermasig a gondolkodó elmék részérõl nagyon sok bírálat érte a politika irányítóit, és – bár sorolni lehetne az ellenpéldákat – általában elmondható, hogy a hatalomra jutott dilettáns politikusok törekedtek arra, hogy elsajátítsák a kormányzás mûvészetét. Nem így a marketingpolitikus, aki mûködése során egyáltalán nem kíván államigazgatási vagy gazdaságpolitikai ismeretekre szert tenni, hiszen azok „szakmai kérdések”, melyek a tanácsadókra tartoznak, és a politika sine qua nonját az „emberek megszólításában” látja, melybéli igyekezetében a legkiválóbb varieték showman-jeibõl is irigységet válthatna ki önmagát népszerûsítõ trükksorozataival. A marketingpolitikus tehát leginkább az érzelmekre tud és kíván hatni, ennek megfelelõen kell megválasztania kommunikációs jelszavait és stratégiáját. A tanulmány letöltése (rtf formátum, 206 KB) Ballai László A politika mint marketing, ballai.vasaros.com