Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Esti fõmûsoridõs híradók a magyarországi televíziókban Bajomi-Lázár Péter - Monori Áron, mediakutato.hu, 2007. õsz Részlet a tanulmányból Milyen területi és tematikus megoszlást mutatnak a vezetõ televíziócsatornák esti fõmûsoridõs hírmûsorai? Hogyan – semlegesen vagy elfogultan – közelítenek a politikai eseményekhez? A Magyar Televízió és az RTL Klub 2007. áprilisi híradóinak összehasonlító elemzésével egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresünk választ, majd úgy érvelünk, hogy a közönség elsõ számú hírforrását jelentõ hírmûsorok túl kevés figyelmet fordítanak a külpolitikai és a világpolitikai eseményekre. Kutatási kérdések és módszerek Ebben a tanulmányban (1) röviden leírjuk a magyarországi médialátképet, (2) áttekintjük azokat az empirikus kutatásokat, amelyek az 1989–1990-es rendszerváltás óta készültek a hazai televíziók hírmûsorairól, (3) kvantitatív és kvalitatív módszerekkel elemezzük két magyarországi televíziócsatorna – a Magyar Televízió és az RTL Klub – híradójának 2007 áprilisában rögzített mûsorait, és (4) megfogalmazunk egy javaslatot a hírszerkesztõk munkájával kapcsolatban. Kutatásunk annak a nemzetközi vizsgálatnak a része volt, amelyet a bosznia-hercegovinai Media Plan Institute vezetésével a Délkelet-európai Hálózat a Média Professzionalizálásáért (South-East European Network for the Professionalization of the Media) végzett 2007 tavaszán. A hírmûsorok tartalomelemzésével az volt a célunk, hogy rámutassunk a hírmûsorok esetleges szakmai hiányosságaira. Különösen az alábbi kérdésekre kerestünk választ: Milyen területi és tematikus megoszlást mutatnak a vezetõ televíziócsatornák hírei? Milyen formában – hírügynökségi anyagként, helyszíni tudósításként stb. – számolnak be a különbözõ eseményekrõl? Hogyan – semlegesen vagy elfogultan – közelítenek a különbözõ témákhoz? Milyen terjedelemben foglalkoznak a különbözõ eseményekkel? Két televíziócsatorna: a közszolgálati Magyar Televízió (MTV) egyes csatornája (m1) és a kereskedelmi RTL Klub 2007. áprilisi esti fõmûsoridõs hírmûsorait elemeztük; a nemzetközi kutatás egységes (de a magyarországi viszonyokra nem minden esetben pontosan illõ) módszertani leírását szigorúan követve az április 2-ai (hétfõ), az április 3-ai (csütörtök), az április 11-ei (szerda), az április 12-ei (csütörtök), az április 20-ai (péntek), az április 21-ei (szombat), az április 24-ei és az április 29-ei (vasárnapi) hírmûsorokat vetettük összehasonlító elemzés alá. E tanulmánnyal az volt a célunk, hogy az újságírói teljesítmény javítását elõsegítõ javaslatokat fogalmazzunk meg. Munkánk azon az elõfeltevésen nyugodott, hogy az állampolgárok semleges, elfogulatlan tájékoztatás nélkül nem élhetnek állampolgári jogaikkal, illetve hogy a mindenkori kormányzattal szembeni kritikus újságírói attitûd kulcsfeltétele a demokratikus rendszer átlátható mûködésének, e folyamatban pedig az esti fõmûsoridõs televízió-híradók – a lakosság többségének elsõ számú hírforrásai (Bajomi-Lázár & Bajomi-Lázár, 2001) – különösen fontos szerepet játszanak. Háttér Az 1989–1990-es rendszerváltás óta a magyarországi médialátképet a „médiaháború” fogalmával jellemzik; e metaforával azt a konfliktust jelölik, amelynek tétje az: ki ellenõrizze a médiát, és az milyen társadalmi értékeket kultiváljon. E súlyos, ám vértelen konfliktus ideológiai törésvonalak mentén osztotta meg a hazai politikai eliteket és az újságíró-társadalmat; e törésvonalak ma a baloldal és a jobboldal, a liberális és a konzervatív, a tradíció és a progresszió, a világi és a keresztény, a „népi” és az „urbánus”, a nemzeti és az európai között húzódnak (vö. Farkas, 1990; Ágh, 1992; Lázár, 1992; Sükösd, 1992; Hankiss, 1996; Haraszti, 1999; Bajomi-Lázár, 2001, 2003; Monori, 2005). E „kultúrharc”-nak, az „osztályharc részé”-nek és „törzsi háború”-nak is nevezett konfliktus fókuszában a hírmûsorok álltak. Az empirikus adatok arról tanúskodnak, hogy a vezetõ televíziócsatornák híradásai – különösen az MTV Híradó és A Hét címû mûsorai – a mindenkori kormány irányában elfogultan mûködtek. A sajtószabadság felett õrködõ civil szervezet, a Nyilvánosság Klub Monitor Csoportja egy kvalitatív és kvantitatív tartalomelemzés során úgy találta, hogy az Antall–Boross-korszakban (1990 és 1994 között), közelebbrõl 1993 õszén a Híradó és az A Hét – amelyet ekkor az emberek 38, illetve 42 százaléka nézett rendszeresen (Biro, 1994) – több „jó” hírt sugárzott, mint más hírforrások: az ilyen hírek tették ki az összes hír akár 25 százalékát. Különösen a vasárnap esti hírháttér-mûsor, az A Hét volt a sikerpropaganda eszköze: gyakran nem számolt be olyan „rossz” hírekrõl, amelyekkel más médiumok ugyanabban az idõszakban kimerítõen foglalkoztak (Argejó et al., 1994). Ezeket az eredményeket megerõsítette egy másik, 1993 végén és 1994 elején végzett kvantitatív vizsgálat is, amely azt mutatta ki, hogy a Híradó a kedvezõ jelenségekre fókuszált, és az elért eredményeket kivétel nélkül a kormánynak vagy a koalíciós pártoknak tulajdonította (Beck, [1994] 1998). Egy 1994 márciusában a Híradóról végzett kvalitatív tartalomelemzés ugyancsak arra a következtetésre jutott, hogy az esti fõmûsoridõben sugárzott hírmûsor szerkesztõi elfogultan és szelektíven számoltak be az aktuális eseményekrõl, és – az akkori ellenzéki pártokat rendkívül negatív kontextusban jelenítve meg – a nézõk manipulálására törekedtek (Terestyéni, [1994] 1998). Ami a Horn-korszakot (az 1994 és 1998 közötti éveket) illeti: az A Hét címû mûsor 1996-ban készült kvantitatív elemzése szerint a kormány és a koalíciós pártok politikusai a belföldi hírek néha nem kevesebb, mint 97 százalékában szerepeltek (Gayer & Molnár, 1997). Ez a kormányoldal felülreprezentáltságát jelenti úgy a francia, mint a brit normával összevetve: az elõbbi szerint a politikai hírek egyharmadának a kormányról, egyharmadának a kormánypártokról, egyharmadának az ellenzéki pártokról kell szólniuk, nem számítva a köztársasági elnököt, míg az utóbbi szerint a megszólalási arányoknak a parlamenti mandátumok arányát kell tükrözniük (Mádl & Szabó, 1999). Bár a hírek továbbra is a kormány iránti elfogultságról tanúskodtak, elfogultságuk mértéke hosszabb távon csökkent. Amint egy 1994 márciusában, 1995 márciusában és 1996 márciusában készült vizsgálatsor kimutatta, az 1994. áprilisi választások után a Híradó az új kormánynak, illetve a koalíciós pártoknak (és nem az ellenzéknek) tulajdonította a sikereket, bár kisebb mértékben, mint a kormányváltás elõtt (Beck, [1996] 1998). Egy másik hosszmetszeti tanulmány, amely az 1993 és 1996 közötti hírmûsorokat vetette össze, ugyancsak megerõsítette, hogy a hírmûsorok kormánypárti elfogultsága erõsebb volt az Antall–Boross-kormány idején, mint a Horn-korszakban. 1993 májusában a kormányhivatalok és a koalíciós pártok képviselõi a belföldi politikai hírek 84 százalékában szerepeltek, míg az ellenzékiek 16 százalékukban. 1996 májusában ezek az adatok 72 és 28 százalékosak voltak (Gayer & Molnár, 1996). A közszolgálati hírmûsorok egy kvalitatív és kvantitatív módszereket ötvözõ elemzése 1996 õszén arra a következtetésre jutott, hogy kvantitatív szempontból (vagyis aszerint, hogy mennyi lehetõségük volt az aktuális kérdésekben véleményt nyilvánítani) a koalíciós és az ellenzéki pártok közel egyenlõ arányban szerepeltek, ugyanakkor azonban a szerkesztõk egyéb, kvalitatív módszerekkel megragadható eszközökkel manipulálták a nézõket (például a beszélõ, illetve a beszélõ közönségének kameraperspektívájával, lásd Gayer et al., 1997). E manipulációs technikák eredményeként a kormányhivatalok és a koalíciós pártok képviselõi kissé jobb színben tûntek fel, mint az ellenzék tagjai (Gayer et al., 1997). Az 1993. év végi és az 1997. év végi hírek egy összehasonlító elemzése azt is kimutatta, hogy a mûsorokban több idõt szántak a politikai, a gazdasági és a társadalmi problémák, és kevesebbet az ideológiai kérdések tárgyalására, mint az elõzõ kormányciklusban. Az olyan álesemények, mint például az utak ünnepélyes átadása vagy más, a kormányzat tagjait pozitívan ábrázoló ünnepségek eltûntek az esti hírekbõl (Terestyéni, 1998). Az Orbán-kormány (1998–2002) alatt a hírmûsorok kormánypárti elfogultsága ismét megnõtt. 1998 júliusa után a kormányhivatalok és a koalíciós pártok képviselõi a legfontosabb közszolgálati és kereskedelmi televíziók esti fõmûsoridõben sugárzott híreinek akár 81 százalékában szerepeltek, többnyire pozitív kontextusban; az ellenzék gyakrabban jelent meg negatív szövegkörnyezetben (Mádl & Szabó, 1999b). 1999-ben a kormány és a koalíciós pártok az összes belföldi politikai hír 76–84 százalékában jelentek meg; gyakran elõfordult, hogy bizonyos témákban csak a kormánypárti politikusok véleményét kérték ki, míg az ellenzék egyáltalán nem kapott megszólalási lehetõséget (Mádl & Szabó, 2000). A média 2000-ben is felülreprezentálta a kormányt és a koalíciós pártokat: képviselõik a belpolitikai hírek 73–83 százalékában szerepeltek (Mádl & Szabó, 2001). 2001-ben ez az arány 66–85 százalékos volt (Baranyai & Plauschin, 2001). Egy másik elemzés, amely a közszolgálati Híradót és a legnézettebb kereskedelmi hírmûsort hasonlította össze az 1999 novembere és 2000 januárja közötti idõszakban, arra a következtetésre jutott, hogy a Magyar TelevízióHíradója sokkal több jó hírt sugárzott, mint a Tények, a TV2 esti fõmûsoridõs híradója. A két mûsorban a pozitív és negatív hírek aránya 22:31, illetve 7:48 volt (Nyilas, 2000). Egy komparatív kvantitatív elemzés szerint a fenti trend megváltozott a Medgyessy–Gyurcsány-kormány (2002–2006) és a (második) Gyurcsány-kormány (2006–) alatt: míg 2002-ben a „rossz” hírek 23 százaléka kapcsolódott a kormányzathoz, 2003-ban már 38 százalékuk; 2003 októberében a televíziókban és a rádiókban sugárzott kritikus vélemények 56 százaléka a kormánypolitikát vitatta. A kormány és a koalíciós pártok megszólalási aránya átlagosan 66 százalékos volt, bár egyes mûsorszolgáltatók hírmûsoraik 88 százalékában a kormányzathoz kötõdõ megszólalók szerepeltek (Plauschin, 2004). 2004-ben a kormányzat és a koalíció politikusai átlagosan a belföldi hírek 67 százalékában szerepeltek – igaz, augusztusban szereplési arányuk az MTV-ben elérte a 82 százalékot (ezt azonban magyarázhatta az akkor bekövetkezõ kormányválság és miniszterelnök-váltás is, lásd Plauschin, 2005). 2005-ben enyhén nõtt a kormány és a koalíciós pártok reprezentánsainak megszólalási aránya, átlagosan 70 százalékot (a Magyar Televízióban 78 százalékot) érve el (ORTT, 2006). 2006-ban ez az arány átlagosan 62 százalékra – idõnként 55 százalékra – esett vissza (ORTT, 2007). Az utóbbi elemzések ugyanakkor kizárólag kvantitatív módszerekkel készültek, azaz nem foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a kormánypolitikát a televíziók kritikus vagy kritikátlan módon ábrázolták-e. Bár a fenti adatok töredékesek és eltérõ módszerekkel készültek, így hosszmetszeti vizsgálatra nem használhatók, az a következtetés levonható belõlük, hogy a magyarországi elektronikus médiumok hírmûsorait folyamatos, de változó mértékû kormányzati elfogultság jellemezte az 1990 és 2006 közötti idõszakban. A – különösen a közszolgálati televízióra jellemzõ – kormányzati elfogultság ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a közönség azonosult az ilyen nézetekkel. Tóka Gábor és Marina Popescu a köztévé kormányzati elfogultságának hatását vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy az elfogult hírközlés nem feltétlenül javított a kormánypártok népszerûségén, sõt bumeránghatása is lehetett, azaz akár ronthatta is az inkumbens kormány újraválasztási esélyeit (Tóka & Popescu, 2002). A televízió-híradók közvéleményre gyakorolt korlátozott hatását emellett az is demonstrálja, hogy empirikus vizsgálatok szerint az általuk tematizált és a köz által fontosnak tartott témák között idõnként komoly távolság volt (Terestyéni, 2002; Székely, 2003). Ráadásul az 1990-es évek eleje óta megnõtt a médiumok száma: míg az évtized elején a Magyar Televízió és a Magyar Rádió praktikusan információs monopóliumot élvezett az elektronikus médiában, ma már közszolgálati és kereskedelmi médiumok sokasága szolgáltat rendszeresen híreket. A ma mûködõ legfontosabb kereskedelmi hírmédiumok közé tartozik a HírTV, a Magyar ATV, az Inforádió és a Klubrádió; igaz, a 2002-ben kis mértékben módosított 1996-os rádió- és televíziótörvény rendelkezései ellenére e mûsorszolgáltatók nyilvánvalóan – de nem intézményesen és nem egyforma mértékben – összefonódtak a különbözõ politikai pártokkal, plurális médiakörnyezetben pedig egy-egy médium potenciális hatása is csökken. A tanulmány teljes szövege itt olvasható Bajomi-Lázár Péter - Monori Áron Esti fõmûsoridõs híradók a magyarországi televíziókban, mediakutato.hu, 2007. õsz